Békés demonstráció – Encs város ügyészségének, bíróságának bejáratánál (2014. június 25.)

Tárgy:A rendezvény célja a hatósági jogsértések nyomán elszenvedhető emberi jogi sérelmek elleni fellépés, valamint a független, törvényeket követő hatósági működés előmozdítása. A rendezvény szervezője:Szlobodnik László emberjogi aktivista A 2014. június … Bővebben >>>

Közös fellépés a Miskolci Törvényszék előtt: Miczán József és Szlobodnik László demonstrációja

2013. augusztus 9.-én közös demonstrációk. Mindkét érintett személy változatlanul folytatta, ezúttal már közösen, békés demonstrációját a Miskolci Törvényszék épülete előtt. Bár a nyári szabadságolások miatt ezen a szép nyári napon … Bővebben >>>

Miczán József változatlan lendülettel, több társával együtt állt ki a devizahitelesek mellett, a bankok általa csalásnak tartott gyakorlataival szemben, 2013. augusztus 2-án Miskolcon, a Centrum előtti téren.

2013. augusztus 2.-án demonstráció a devizahitelesekért Miskolcon. Miczán József feleségével együtt továbbra is kitartóan, már szinte megszámlálhatatlan alkalommal áll ki a devizahitelesekért Miskolcon, a Centrum előtti téren, miközben küzdelmük a … Bővebben >>>

Demonstráció a közigazgatási eljárási szabálysértések és jogsértő bírói ítéletek ellen

2012. július 8.-án demonstráció Miskolc Városi Önkormányzat főbejárata előtt… Szlobodnik László beszámolója: Ez a demonstráció számomra valódi mérföldkő volt. Több szempontból is egészen más élményt jelentett, mint a 2010. július … Bővebben >>>