iGazságszolgáltatás 5. rész – Mibe került a két bűntetőeljárás

– Mibe kerül, ha az igazságszolgáltatás célt téveszt? – Két ügy, egy szétesett élet –

Van az a pont, amikor egy büntetőeljárás már nem egyszerű jogi procedúra, hanem életromboló erővé válik. Az iGazságszolgáltatás 5. része pontosan ezt mutatja meg: mit tesz egy emberrel két elhúzódó büntetőügy, ha az eljárás nem a tisztázás, hanem a gyanú fenntartásának logikája szerint működik. A felvétel nem új vádiratokat sorol, hanem annak az árát mondja ki, amit egy ilyen rendszer valójában kicsikar az érintettből.

Szlobodnik László szerint a legnagyobb teher nem is egyetlen tételben mérhető. A folyamatos stressz, a bizonytalanság, a gyanúsítottság érzése, a családra nehezedő nyomás és a környezet bizalmatlansága együtt olyan súlyt jelentett, amely hosszú éveken át meghatározta az életét. Ez már nem csak jogi kérdés. Ez az a pont, ahol az eljárás átlép a tárgyalóteremből a mindennapokba, és elkezdi szétzilálni az ember életének minden szegmensét.

A beszámoló szerint a károk nem maradtak meg lelki szinten. Szlobodnik László úgy fogalmaz, hogy a két büntetőeljárás közvetlen és közvetett anyagi vesztesége összességében meghaladta a tízmillió forintot. Ehhez jött még az elvesztegetett idő, amelyet nem lehet visszaszerezni: évek mentek el arra, hogy a védekezés, az iratgyűjtés, az elemzés és a bizonyítás helyettesítse azokat az energiákat, amelyekből normális körülmények között építkezés, munka és előrelépés születhetett volna.

A felvétel egyik legerősebb állítása az, hogy az eljárások nemcsak pénzt és időt vettek el, hanem az ember társadalmi megítélését is. Szlobodnik László szerint a környezete szemében az ügyek miatt megragadt róla egy bélyeg, amelyet utólag már szinte lehetetlen volt levakarni. Ez a stigma különösen kegyetlen, mert nem egy konkrét ítélethez, hanem az elhúzódó gyanúhoz kötődik: ahhoz az állapothoz, amikor valaki éveken át úgy él, hogy a neve mellé gyanú társul.

A történet személyes vonulata itt válik igazán súlyossá. Szlobodnik László azt mondja, hogy a folyamatos nyomás hatására még stroke-ot is kapott az első büntetőügye idején. Ha ez így történt, akkor a történet már messze túlmutat egy átlagos jogvitán. Ez már annak a bizonyítéka, hogy a jogi eljárás képes testi következményeket is előidézni, ha huzamos ideig bizonytalanságban, félelemben és védekezésre kényszerítve tartja az érintettet.

A felvétel végső üzenete nem a panasz, hanem a figyelmeztetés. Szlobodnik László azt szeretné, ha a története nem ismétlődne meg másokkal. Ezért beszél arról, hogy a saját sorsa számára nem csak jogi tanulság, hanem figyelmeztető példázat is lett: amikor a büntetőeljárás önálló életre kel, már nem csupán egy embert terhel, hanem családokat, kapcsolatokat, munkát, egészséget és jövőt is rombol.

A rész ezért különösen fontos, mert összefoglalja, mi az ára annak, ha az igazságszolgáltatás nem az igazságot, hanem az eljárás önigazolását szolgálja. Az ár nem csak pénzben mérhető. Az ár években, elveszett lehetőségekben, egészségben és társadalmi bizalomvesztésben is megjelenik. És ez az a számla, amelyet egy demokrácia sem engedhet meg magának.