Ittas járművezetés vagy koncepciós eljárás? Egy vitatott büntetőügy története
Egy parkoló autó, egy hajnali rendőri intézkedés, majd egy évekig húzódó büntetőeljárás – a videórészletben bemutatott történet szerint innen indult az az ügy, amely végül nemcsak egy ittas járművezetési vád köré épült, hanem a megszólaló értelmezése alapján egy jóval súlyosabb kérdést is felvetett: lehet-e valakiből hatósági és bírósági eszközökkel tudatosan „bűnözőt csinálni”, ha erre már eleve megvan a szándék bizonyos szereplőkben.
A videó szerint 2010 júniusában, egy névnapi alkalomhoz kapcsolódó hajnalon a megszólaló társaival egy kisvárosi parkolóban tartózkodott, amikor rendőri intézkedés alá vonták őket. Az elmondás alapján ketten illuminált állapotban voltak, egy harmadik személy viszont nem, és már az intézkedés kezdetétől kérdéses volt, pontosan milyen jogalapon történik a fellépés, mert a rendőröktől erre nem kaptak világos választ.
Az ügy ezt követően gyorsan súlyos fordulatot vett. A beszámoló szerint a rendőrkapitányságon légalkoholmérésre vitték őket, majd a helyzet elfajult: verbális fenyegetés hangzott el a vérvétel költségeire utalva, egy hirtelen mozdulat után pedig a megszólaló szerint a rendőrök ráugrottak, földre vitték, megbilincselték, és végül vérvételre szállították a barátját. Nem sokkal később már ittas járművezetés miatt indult eljárás ellene, és bevonták a jogosítványát is.
A történet azonban a videó értelmezése szerint nem egyszerű közlekedési büntetőügyként folytatódott. A megszólaló arról beszél, hogy korábban már konfliktusba került ugyanazon térség rendőrségével, ügyészségével és bíróságával, ezért igyekezett az ügyet nagyvárosi hatóságok elé vinni. Bár ez egy időre sikerült is, a vád végül mégis visszakerült ahhoz a kisvárosi közeghez, ahonnan éppen el akarta távolítani, és ahol saját állítása szerint már eleve ellenséges intézményi környezet vette körül.
A videó egyik legerősebb állítása az, hogy a nagyvárosi kihallgatás során a hatóságok nyomást gyakoroltak rájuk. A beszámoló szerint olyan fenyegetés hangzott el, hogy mindkettőjük jogosítványát bevonják, és valakinek „vállalnia kell” a bűncselekményt. Ez a megszólaló értelmezésében már nem egyszerű nyomozati taktika, hanem a kényszerítés és az önvádra szorítás határát súroló eljárási magatartás volt, még akkor is, ha vallomásaikban továbbra is tagadták a bűncselekmény megvalósulását.
A következő fordulópont az volt, amikor az illetékesség váratlanul visszakerült a kisvárosi ügyészséghez. A videó szerint a nyomozati anyag átvétele után szinte azonnal vádat emeltek, így az ügy rövid időn belül ismét ugyanabba a bírósági közegbe került, ahol a megszólaló ellen egy másik, politikai hátterűnek nevezett rágalmazási ügy is folyamatban volt. Ez azért kap külön jelentőséget a történetben, mert a megszólaló szerint ezzel megnyílt a lehetőség arra, hogy róla a külvilág előtt egy több ügyben érintett, „notórius bűnöző” képe alakuljon ki.
Az elsőfokú eljárás leírása alapján a megszólaló azt állítja, hogy a bíróság nem pártatlanul, hanem lényegében a vádat segítve járt el. A videó szerint a jegyzőkönyvekben adattartalmi eltérések, kihagyások és átfogalmazások jelentek meg, miközben az eljáró bíró – aki ráadásul a bíróság elnöke volt – több ponton inkább ügyészi szerepfelfogást mutatott, semmint objektív bírói hozzáállást.
A második videórészlet különösen fontos eleme, hogy a vádat több ponton is pontatlannak, sőt manipuláltnak nevezi. A megszólaló szerint a védelem oldaláról érkező tanúkat és vallomásokat a bíróság rendre támadta, miközben a vád gyenge, hiányos vagy rosszul megfogalmazott elemeit igyekezett fenntartani. Az is elhangzik, hogy az orvos szakértő nem megfelelő adatok alapján készítette el szakvéleményét, és amikor a tárgyaláson pontosították a releváns körülményeket, akkor olyan megállapításokra jutott, amelyek a megszólaló állításait támasztották alá – ezek azonban a videó szerint nem kerültek be megfelelő súllyal a bírósági jegyzőkönyvbe.
A cikk szempontjából az ügy egyik legsúlyosabb állítása az, hogy konkrét bűncselekmény és konkrét bizonyíték nélkül is megszülethetett az elsőfokú elmarasztaló döntés. A megszólaló szerint a rendőrségi feljelentés és a vádirat olyan adatokra épült, amelyek vagy nem voltak kellően megalapozottak, vagy egyenesen koholt, manipulált formában jelentek meg. Ebből következően az eljárást már nem egyszerűen hibásnak, hanem a törvényesség szempontjából is súlyosan vitathatónak állítja be.
A kiszabott büntetés a videó alapján tovább erősítette ezt az érzést. A megszólaló saját anyagi helyzetére hivatkozva elmondja, hogy többmilliós lakáshitellel, további tartozásokkal és 45 ezer forintos rokkantnyugdíjjal rendelkezett, ehhez képest 420 ezer forintos pénzbírságot szabtak ki rá, tíz hónapos fizetési kötelezettséggel. A videó ezt nem pusztán szigorú ítéletként, hanem egyenesen egzisztenciális megsemmisítésre alkalmas döntésként mutatja be, amely a lakhatást és a mindennapi megélhetést is veszélybe sodorhatta volna.
A másodfokú eljárásban a beszámoló szerint szintén nem történt valódi fordulat. A megszólaló úgy írja le a törvényszéki légkört, mint ahol már eleve kialakult róla egy negatív kép, részben azért, mert ez már a második büntetőügyének másodfokú tárgyalása volt ugyanazon bíróság előtt. A videó azt állítja, hogy az általa és védője által felhozott törvénysértési érvek, eljárási pontatlanságok és súlyosbító körülményekkel kapcsolatos kifogások sem kaptak valódi figyelmet, így a rendszer ahelyett, hogy korrigálta volna a hibákat, inkább „törvényesítette a törvénysértéseket”.
Ez a történet ezért messze túlmutat egy ittas járművezetési ügyön. A videórészlet alapján kirajzolódó kép szerint itt egy olyan büntetőeljárásról van szó, amelyben a központi kérdés nem csupán az, történt-e bűncselekmény, hanem az is, hogy a hatóságok és a bíróság képesek voltak-e elfogulatlanul, törvényesen és arányosan eljárni. A videó végső üzenete világos: ha egy eljárás célja nem az igazság feltárása, hanem egy ember megtörése vagy hiteltelenítése, akkor az nemcsak az érintettet sújtja, hanem a jogbiztonság egészébe vetett hitet is rombolja.